


A gazdálkodás sokak életének szerves része. Akik vidéken élnek és nem érintette meg őket olyan szinten a kényelem és modernizmus szele, hogy az egész kertjüket lebetonozzák, befüvesítsék, hanem inkább művelik és mindenfélét termelnek benne, akkor nagy jelentőséggel bír a biomassza fogalma. De miről is van szó tulajdonképpen. Az élő rendszerek folyamatosan változnak, ugyanis születnek, teremnek, elhalnak, feldolgozódnak és a ciklus kezdődik előröl.
Maga a biomassza voltaképen egy adott pillanatra számított, egységnyi területen megtalálható összes szerves tömeg (élő és elhalt) mértékét fejezi ki. Általában minél nagyobb ennek a száma annál nagyobb produktumról beszélhetünk. A változatosság fokozódásával jelentős módon növelhető az érték. Nem mindegy ugyanis, hogy egy hektárnyi területen csak gabonát termelünk, netán azon erdő található. Ugyanez igaz a kiskertekre levetítve is. Minél többféle növénytársulás jelenik meg, az növelni fogja az ott élő állatok számát, amivel párhuzamosan gyarapodik a biomassza.
Ezt nagyon egyszerűen elképzelhetjük, hiszen ahol vannak, fák, bokrok, alacsonyabbra-magasabbra megnövő lágyszárúak, netán még egy kis tavacska is ott a megjelennek a madarak, kétéltűek, hüllők és hatalmas ízeltlábú fajösszetétel. Ezzel szemben, ha ugyanabban a kertben csak borsót vagy paradicsomot termesztünk, egyenletes sorokban, a biomassza a töredéke lesz a terület potenciáljának. Az ember tehát jelentősen befolyásolhatja ennek az értékmutatónak a számát.
Érdemes a lehető legnagyobb szerves tömeg előállítására fókuszálni és ez ne csak a termésben mutatkozzon meg. Ahol ugyanis megjelenik az élet ott kialakul egy önszabályozó rendszer, ami jelentős ellenállást mutat a kívülről jövő behatolókkal szemben. Ilyen formában a kártevők természetes ellenségei hamarabb legyőzik azokat és nincs szükség felesleges vegyi anyagok kijuttatására. A biomassza mértéke tehát a változatosság fokozásán keresztül növelhető a legjobban. Az összetett biológiai rendszerek pedig biztosítják azt a stabilitást, amire gazdálkodóként szükségünk van.