2024-04-19

Egyre vészesebben fogy az energia!

Energia

Vannak olyan dolgok a világban, amikre mindig komoly szükség lesz. A modern gazdaság és a teljes infrastruktúra arra van alapozva, hogy rendelkezésre áll minden tekintetben elegendő energia ahhoz, hogy a különböző termelési folyamtok és szolgáltatások működhessenek. Voltaképpen az élethez erre az összetevőre van szükség nem csak rendszer, hanem sejtszinten is. Ennek nagyon sok formája van, de főként az elektromos áramot, és hőenergiát ismerjük, amik nélkül szinte élhetetlen volna a bolygó.

Már az ősember is tüzet rakott a barlangjában, hogy azt megfelelő melegre fűtse fel, hiszen csak így volt lehetősége védekezni a klimatikus hatásokkal szemben. Valójában az energia rengeteg formában körülvesz bennünket minden irányból, áramlik, de mégis azt halljuk, hogy fogytán van. Ez annyiban igaz, hogy azok a hordozók állnak a kimerülés szélén, amiket jelenleg felhasználunk, hogy előállításra kerüljünk a megfelelő mennyiségű energia. Ezek a fosszilis tüzelőanyagok, amilyen a kőszén, az olaj és földgáz.

Amennyiben ezeken túllépünk, rendelkezésre állnak még olyan alternatívák, amik folyamatosan megújuló formák képében érhetők el. Ezek közé tartozik a víz-, nap-, geotermikus-, és szélenergia, valamint még ide sorolható a biomassza. Jelenleg is felhasználják a radioaktív elemeket, atomerőművekben, hogy áramot termeljenek, de ez is lassan fogyóban van, tehát nem megújuló. A kutatók csak találgatni tudják, hogy a jelenleg energiafüggő társadalmi és gazdasági rendszerekkel pontosan mi fog történni, amikor megtörténik az elkerülhetetlen, tehát elfogynak a tartalékok.

Már nincs olyan túl messze az a pont, mert csak néhány évtizedre saccolják az időtartamot. Minden bizonnyal egy érdekes kornak nézünk elébe, ahol lehetőség szerint nem a híres Med Max képregény és filmsorozat világa jön el, hanem valami teljesen más, inkább békés és tiszta energiaforrásra bukkanunk aminek nyomán beköszönt az aranykor. Addig is sokat megtehetünk azzal, ha odafigyelünk a pazarlás elkerülésére és okosan gazdálkodunk a ránk bízott javakkal, hogy gyermekeink minél tovább élvezhessék azokat egy boldog világban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás