A mindennapi életünket, már nagyon nehezen tudnánk elképzelni elektromos áram nélkül, főleg azért, mert majdnem minden készülék, amit felhasználunk valamilyen célzattal ezen energiaforrás révén működtethető. Sajnos azonban előfordul, hogy bizonyos körülmények között mellőznünk kell az amúgy megszokott hálózati forrásokat, mert azok csak alkalmanként állnak a rendelkezésre vagy teljesen hiányoznak.
Nagyon elzárt vidékeken gyakoriak lehetnek a meghibásodások, esetleg a hegyekben található menedékházakban, erdészkunyhókban teljesen mellőzhető a hagyományos szolgáltatás. De akkor mégis mivel pótolhatjuk azt? Erre a célra remekül megfelel a napenergia, mint olyan. A fényes csillagból érkező sugárzás, egyedi készülékeken keresztül könnyedén átalakítható elektromos árammá. Az elmúlt néhány évben rengeteg féle fejlesztés ment végbe ezen a téren és olyan új termékek kerültek a piacra, amik nagyban segítik a kinyerést.
A napenergia egy olyan alternatíva, ami a világ legnagyobb részén a rendelkezésre áll, csak tudnunk kell gazdálkodnunk azzal. Még az éjszaka során sem kell teljesen mellőznünk, ugyanis a napközben megtermelt mennyiség egy jelentős része eltárolható és szükség esetén olyankor használható fel, általában különféle akkumulátorokról, amikor nincs aktuálisan termelés. A napenergia új korszakot nyitott a fejlődés történetében. Sokan ebben látják a jövőt, míg mások némiképpen tartózkodóan fogalmaznak ezzel kapcsolatban.
Tény, hogy van még mit tanulni, de gondoljunk csak bele, miszerint a mai napelemek kapacitása eléri a 20 %-ot és már ezzel is milyen jól tudunk gazdálkodni, akkor mi lenne, ha sikerülne a 100 %-hoz közeli rendszerek kidolgozása. A későbbiekben megvalósulhatna az az elképzelés, miszerint az egész tető panelekkel való lefedése helyett elég lesz csak egy néhány lapméteres nagyságú felület, ami alkalmas a teljes háztartás igényeinek a kielégítésére és még ebből jutni fog éjszakára is. A szüntelenül felénk áramló napenergia tehát valami olyan potenciállal rendelkezik, amit megéri kiaknáznunk, ahelyett, hogy elpazarolnánk azt.