természetvédelem

Kövessük a természetvédelem alapelveit

természetvédelem
Természetvédelem

Az ember eléggé elszakadt a termeszedtől az elmúlt néhány évtizedben. Ez a trend már az ipari forradalom óta fokozódik és jelenleg a tetőfokára hágott, de nagy eséllyel itt még nem állt meg. Sajnos az erdők, rétek, tengerpart, folyók, tavak csak addig érdekesek a legtöbb személynek, amíg ott eltöltik a jól megérdemelt pihenőidejüket. Ezt követően már teljesen el is felejtkeznek annak a fontosságáról.

Voltaképpen túrizmusra van használva a táj, teljesen figyelmetlenül hagyva, hogy egy élő és lélegző rendszerről van szó, ami nélkül képtelenek lennénk életben maradni. A természetvédelem fő feladatköre, hogy amennyire csak lehet, megóvja a még jól működő rendszereket a külső beavatkozásoktól. Nincs könnyű dolga a szakembereknek, mert olyan ütemben pusztulnak ki a különféle fajok, amit felfogni is képtelenek vagyunk. Ezeknek az eltűnése gyakran komoly vákuumot hagy maga után, amit jobb esetben betölt egy másik életforma, pótolva a hiányt.

természetvédelmi terület

Nagyon fontos minden a természetvédelmi terület!

természetvédelmi terület
Természetvédelmi terület

A modern korral kezdetét vette egy olyan eseménysorozat, ami teljesen oda vezetett, hogy az emberek többsége elveszítette kapcsolatát az őt körülvevő élővilággal. A városon élő személyek már csak egy rövidebb kirándulás alkalmával találkoznak a természettel és úgy gondolják, hogy annak ők egyáltalán nem részesei. Sajnos ez nem így működik. Az is egy tévhit, hogy néhány természetvédelmi terület bőven elég ahhoz, hogy a vadon élő állatokat megóvjuk a pusztulástól, vagy akár saját magunkat hosszútávon. A valóság sokkal zordabb, mint elsőre gondolnánk.

A társadalom általában arra fókuszál, amit a média az orra alá dug, ezért főként a gazdasági fejlődésre van hatalmas hangsúly fektetve, miközben a természeti javak egyre csak fogynak. Hiába írják elő jogszabályok, hogy egy ország 10 %-a természetvédelmi terület kell legyen, amikor, a maradék 90 %-ot egyszerűen kizsigerelik. Rá kell jönnünk arra, hogy a környezet nem valami paraméter, amit kedvünk szerint befolyásolhatunk a gépeinkkel, hanem annak szerves részét képezzük mi magunk is.

természetvédelem

Mit rejt magában a természetvédelem?

természetvédelem
Természetvédelem

Modern világot élünk, aminek a következményeit egyre jobban érezzük. Sajnos a pozitív hatások nagyban eltörpülnek a negatív eredmények mellett, amit az ember sikeresen létrehozott. Miért történt ez? A természettől való, alapjaiban történő elfordulás egy olyan lavinát indított el, amit nem biztos, hogy lehetséges megállítani. Sokan úgy vélik, hogy csak a baj van a természetvédelem kivitelezésével, mert ilyen módon meghúzunk egy határt, hogy azt már pedig nem szabad bántani és felélni.

Tudnunk kell, hogy a gazdasági fejlődés alapja a természeti elemek elfogyasztása. Kőolaj, víz, talaj, ásványi anyagok, ezek mind olyan erőforrások, amik szerves részét képezik a világunknak. Azt hihetnénk, hogy ha néhány 100 kilométerrel arrébb megyünk, mint ahol a kitermelés zajlik, akkor már megúszhatjuk a következményeket, de amíg ugyanazon a bolygón élünk és pusztítunk, addig márpedig el fogjuk szenvedni a következményeket.